Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Hírek

A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 16 diákja szerzett bronz diplomát a Nemzeti Tudósképző Akadémia programban

Július első vasárnapján vehették át diplomáikat biológia és kémia tantárgyakból a Nemzeti Tudósképző Akadémia Szent-Györgyi diákjai. A Nagy Lajos Gimnázium 11. és 12. évfolyamos diákjai közül 16-an kaptak bronz diplomát.

Pósfai Mihály – a Nagy Lajos Gimnázium volt diákja, a MTA elnöke – beszédében kitért arra, hogy a NTA képzés egyik legnagyobb előnyének: azt, hogy segíti azt az ugrást, amit egy diáknak meg kell tennie az érettségi után.

Az MTA elnöke úgy véli, hogy laborgyakorlatok és tudományos előadások által a Nemzeti Tudósképző Akadémia programja is segítik a fiatalokat már a középiskolában.

A beszédekben az is elhangzott, hogy noha nem minden NTA-s diákból lesz kutató, de a középiskolai képzés mindannyiuknak ad egy olyan szemléletet, ami kulcsfontosságú a mai világban.

2026.07.19.

Kovacsics Bernadett

1% - Köszönjük

A Nagy Lajos Gimnáziumért Alapítvány tisztelettel köszöni meg azok támogatását, akik adójuk egy százalékának felajánlásával iskolánkat, diákjainkat segítik. Az Alapítvány a gimnázium diákságának elkötelezett támogatója, bevételeit okos megfontolással fordítja tanulóink javára.

Adószám: 18887639-1-18

Közelgő események

Nem találtunk eseményt!

KRÉTA

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendeszer működéséről, használatáról ide kattintva tudhat meg többet.