Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Hírek

Kutatók Éjszakája 2024

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. 2024 szeptemberének utolsó hétvégéjén is be lehetett bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. A rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

2024. szeptember 27 – én a Selye Diáklaborhálózat kiépítésében részt vevő két szombathelyi középiskola csatlakozott az országos programhoz.

A Nagy Lajos Gimnáziumban 16 órától a Kémia történetének rejtelmeibe lehetett betekinteni, kísérleteket végezni. Az alkímiától – arany (ezüst) előállítása – napjainkig (3D nyomtatás PLA szál kémiája) lehetett végigjárni a kémia fejlődését. A foglakozást Kovacsics Bernadett tanárnő koordinálta.

17 órától pedig a Vas vármegyéhez kapcsolódó fizikusokról és találmányaikról hallhattak érdekességeket és próbálhattak ki kísérleti eszközöket az érdeklődők. Az interaktív tárlatvezetésen Sinkó Andrea tanárnő tablók segítségével mutatta be a tudósokat, s a hozzájuk tartozó interaktív kísérletek pedig közelebb vitték a találmányok működésének megértéséhez az érdeklődőket.

Szóba került a Smidt Múzeumban őrzött Kepler kézírás, no meg a bolygók ellipszis alakú pályája; Dr. Moll Károly súlyfürdője és a felhajtóerő; Almássy László afrikai utazásai és a befőttesüvegbe zárt homokvihar.

A Kutatók Éjszakáját 2025 őszén is meg fogják rendezni.

Új kísérletekkel, új kutatási eredményekkel, új helyszínekkel. Ajánljuk a tudományok iránt érdeklődő fiatalság szíves figyelmébe.

2024.10.08.

Kovacsics Bernadett, Sinkó Andrea

Támogasson minket!

Azon kedves támogatóink, akik szeretnék adójuk egy százalékával támogatni iskolánkat, az ehhez kapcsolódó nyilatkozatot ide kattintva tölthetik le.

Közelgő események

09 ápr

Évfolyamkirándulás (9. évf.)

szerda
10 ápr

Év végi vizsgák a levelező tagozat végzős évfolyama számára

csütörtök
17 - 27 ápr

Tavaszi szünet

csütörtök
30 ápr

Ballagás (a 12. évf. utolsó tanítási napja)

szerda
30 máj

Diáknap

péntek
21 jún
01 szept

Nyári szünet

szombat
Nem találtunk eseményt!

KRÉTA

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendeszer működéséről, használatáról ide kattintva tudhat meg többet.