Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Hírek

Tudomány a porondon

Október 6-án, pénteken a gimnázium hét teljes osztálya rendhagyó tanórán vehetett részt, melynek a Magyar Nemzeti Cirkusz kiváló előadása adta az apropóját. A légtornászok, az állatidomárok és az akrobaták produkcióit a Nagy Lajos Gimnázium két tanárnője Sinkó Andrea és Kovacsics Bernadett vezette fel. Megismerhettük – a tanárnők segítségével – a mutatványok fizikai, matematikai, biológiai és kémiai vonatkozásait. Megtudhattuk például, hogy miért érzünk tériszonyt és hogyan tudjuk hozzászoktatni szervezetünket. Többek között arról is hallhattunk, hogy miként modellezhetjük matematikai ingával a trapézon végrehajtott produkciót. Az érdekes élménypedagógiai programért köszönet a Nemzeti Cirkusz művészeinek és a tanárnőknek.

Támogasson minket!

Azon kedves támogatóink, akik szeretnék adójuk egy százalékával támogatni iskolánkat, az ehhez kapcsolódó nyilatkozatot ide kattintva tölthetik le.

Közelgő események

21 jún
01 szept

Nyári szünet

szombat
Nem találtunk eseményt!

KRÉTA

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendeszer működéséről, használatáról ide kattintva tudhat meg többet.