Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Hírek

Futballtörténeti vetélkedő NLG-s sikerrel

Futballtörténeti vetélkedő
(Pintér Tamás beszámolója)
A nyertes csapat Bozsik Péterrel

Szeptember közepén érkezett egy felhívás a Batthyány Casino Történelem Kedvelők Egyesületétől, egy futballtörténeti vetélkedőre. A vetélkedő magába foglalta a magyar labdarúgás 130 évét.
A két levelező fordulós selejtezővel induló megmérettetésen több mint 150 négy fős csapat közül iskolánk három fős csapata az országos 12-es döntőbe jutott. Az országos döntő, kapcsolódva a magyar labdarúgás napjához, 2018. november 27-én került megrendezésre Budapesten, a Görög Kultúra Házában. A zsűriben helyet kapott többek között Bozsik Péter volt szövetségi kapitány, a legendás labdarúgó, Bozsik József fia is.
A döntőben 11 feladatot kellett megoldanunk a csapatoknak, szóban, illetve írásban. A feladatok nagy felkészültséget igényeltek. Előkerült a magyar bajnokság, a magyar válogatott és a magyar játékvezetők szereplése a világbajnokságon és az olimpiákon. Csapatunk remekül szerepelt, a győztes Körmend csapata mögött az előkelő második helyen zárt. Gratulálunk!
A csapat tagjai: Pintér Tamás 10.C
                            Zelkó István 10.C
                            Szabó Bence 9.D
Felkészítőjük:    Németh Attila, Szabó Ákos.

Támogasson minket!

Azon kedves támogatóink, akik szeretnék adójuk egy százalékával támogatni iskolánkat, az ehhez kapcsolódó nyilatkozatot ide kattintva tölthetik le.

Közelgő események

30 máj

Diáknap

péntek
21 jún
01 szept

Nyári szünet

szombat
Nem találtunk eseményt!

KRÉTA

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendeszer működéséről, használatáról ide kattintva tudhat meg többet.