Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Hírek

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

 

(részlet az NLG mai rádiós emlékműsorából, szerkesztő: Pinezits Helga)

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az Országgyűlés 2000.

június 13-án elfogadott határozata rendelte el. Ennek értelmében minden év február 25-én

megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal

szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol

nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az

Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

Ezek az évek voltak a diktatúra szempontjából a legnehezebbek. A diktatúra beszivárgott a

legintimebb terekbe is. Szerelmeseket szakított szét.

Szegő Zsuzsanna

“A nevem Szegő Zsuzsanna. Újságíró vagyok, a Haladás című lapnál dolgozom. Itt ismertem

meg Faludy György kollégámat, aki 36 éves korában, 1946-ban tért haza Magyarországra,

miután a második világháborúban az amerikai hadseregben szolgált. Ez idő alatt húgát a

nyilasok meggyilkolták.

Faludyhoz a kommunista hatalom a kezdetektől ellenségesen viszonyult. 1950 közepén hamis

vádak alapján letartóztatták, és Kistarcsára internálták, majd a recski munkatáborba zárták. Az

ÁVH börtöneiben, illetve a munkatáborban írt versei úgy őrződtek meg, hogy kis

szakaszonként Faludy a rabtársaknak megtanította azokat, akik szabadulásuk után felkerestek

engem, és együtt jegyeztük le a sorokat.”

Faludy György

Zsuzsának a tömlöcből

 
Nessun maggior dolore
che ricordarsi del tempo felice
nella miseria…
Dante: Inferno, V., 121–123.
 
Cellám falán akasztófákat látok,
s hatvanhat napja nem néztem eget,
de búval-bajjal, múlttal és jövővel
nem gondolok félannyit, mint veled.
Csak most látom, hogy milyen óriás vagy,
nem bír le bennem félelem, halál,
és győzöl itt is, vaksi muslicák közt,
ahogy rovom sétámat fel s alá,
s e verset mondom, melyből, mint a láva
tör fel szerelmünk árja, ritmusa,
és közben, ízes barackmagként, számban
édes nevedet forgatom, Zsuzsa.
Mit Dante szólt a vesztett boldogságról:
úgy, mint mi, más nem érti azt talán.
Jaj, hány gyönyört hagytunk megkóstolatlan
szerelmünk alig terült az asztalán.
Most egyedül vagy. Üldöznek miattam.
Ha sírsz, meghallom s együtt könnyezünk.
Szeretsz-e még? És jut eszedbe néha
kit elmulasztottunk, a gyermekünk?
Oly sokszor látom. Szemén egy szemernyi
arany cikkázik. Keze lágy moha.
Nem lesz-e késő majd, ha hazaérek,
halványan, mint holtnak hitt katona?
Találgatom, vajon hány hónap addig,
vagy év? Egy, kettő? Bármi lesz, kivárd;
emlékeink forgószelét csavarjad
magadra szűzi lobogó gyanánt.
Mit együtt láttunk, éltünk: összefűzzön,
mástól elűzzön: – fű, fa, napsugár,
beszélgetésünk elhagyott bárkája,
mit zöld hajában ringat a hinár,
bizsergő csókunk langyos eper-íze,
útunk a boldog Balaton felé,
és zsugorodott, összebújt alvásunk,
mint bronzkori sír vagy az anyaméh.
S ha tíz, ha húsz év? Akkor is kibírom.
Szemem mély lesz, mint éji mozdonyok
lámpái a mezei sorompóknál,
húsom, mint tészta lóg a csontomon,
magom kivész, mert nem a piramisok
búzája, mely bír ezeréveket,
de bénán, porban kúszva, üszkös rákkal
is eljövök még, hogy megnézzelek,
s hogy egyszer üljek ezüst hajad mellé
egy padra, nyáron – pántos és nehéz
napfényben, s akkor e rémkép keserve
édes lesz, mint egy óceán-nyi méz.
S ha meg kell halnom: sírgödrömben állva
kiáltok örök hűséget feléd.
Őszesten, hulló lombok szandáljában
küldöm hozzád tűnt lépteim neszét.
Álmokba s tejüvegbe burkolódzom,
de megmutat a félhomály s a könny,
ha széken szundítsz – madárárny a ködben –
suhanok át a csipkefüggönyön,
s a holt zörejek lomtárából hangod
szegődik mellém utamon, ahol
zokogásod láthatatlan patakja
kísér pincékből s gyökerek alól.
Ne válassz férjet! Ha majd únt közönnyel
vagy pimasz gőggel az ölébe húz:
zokoghatnál és én jutok eszedbe,
a lágy, a légi, lányos Orpheus,
kivel hiába játszotok bujócskát:
az éjben is rátok találok én,
felhő-lesen, magános csónakokban,
mély pincékben vagy lugasok ölén;
flaskák sötét üvegjén nézek rátok,
minden szőlőszem hamván ott leszek,
vizekben megnyúlt nyakkal ringatódzom,
felhőkön gőgös arcot mímelek;
közétek ülök asztalon és ágyban,
rátok koccintom emlékem nehéz
borát, mely egyre tisztább s édesebb lesz:
ettől szégyenled férjed tar fejét,
ezért utálod görcsös köhögését,
s bokáját, mely elszürkül, mint az ón.
S éjjel, ha vénen nem tudtok aludni,
dunnád csücskére állok ragyogón.
Akkor sírhattok, párnátokba fúlva.
Hiába éltek! Hol a diadal?
Én lenn a sírban, az a régi hulla,
győztes maradtam, szép és fiatal.
Szerelmünk győz – éneklem hát, a költő,
holt kedves, bús rab, mindig hű rokon
késő nászunkra édes hegedőnek
vagy orgonának túl a sírokon.
Nehéz terep! Külön vagy együtt hullunk?
E szakadékos esztendők fölött,
melyet nyílként magamnál messzebb küldök,
csak ez a vers, e vers legyen örök!
Száz év és úgyse fáj, hogy dús gyönyörrel
vagy rút görönggyel fizet e tusa –
de az idő visszhangos folyosóin
örök szerelmünk verse szól, Zsuzsa.
 

(Az ávó pincéjében, 1950 szeptember)

Támogasson minket!

Azon kedves támogatóink, akik szeretnék adójuk egy százalékával támogatni iskolánkat, az ehhez kapcsolódó nyilatkozatot ide kattintva tölthetik le.

Közelgő események

06 dec

Mikulás Nap

péntek
11 dec

Könyvtárszerda (Kávéház)

szerda
16 - 18 dec

Jótékonysági vásár

hétfő
20 dec

Adventi készülődés

péntek
21 dec
05 jan

Téli szünet

szombat
06 - 13 jan

Sítábor

hétfő
Nem találtunk eseményt!

KRÉTA

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendeszer működéséről, használatáról ide kattintva tudhat meg többet.