Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Hírek

NLG Hajsza — Horváth Barbara és Scmitt Alexa filmje

 

A 2020/2021-es tanév hat hónapját digitális oktatásban töltöttük. A járványban töltött időszak sok olyan tapasztalást, nehézséget hozott, amelyeknek sokszor egyik pillanatról a másikra kellett megfelelnünk.

Elveszett sok kézfogás, mosoly és elveszett sok ölelés, elvesztek az együtt tölthető órák és idő, amit soha nem tudunk már pótolni. De közben dolgoztunk, tanultunk, sodortak a mindennapok, és vártuk a végét.

Hiszek benne, hogy sikerült megőriznünk kapcsolatainkat, hiszen a monitorokon láthattuk egymást, beszélhettünk, bátoríthattuk egymást, és kereshettünk közös célokat, amikor néha, ha rövid időre is, de találkoztunk. Hajszoltak voltunk, és vártuk a végét. Hiszek benne, hogy közösségünk sikeresen vészelte át ezt a nehéz időszakot, de rányomta bélyegét életünkre, alkotásainkra. Ez a film pont olyan, mint amilyen egy ilyen időszak alatt és után készülhet, érezhetjük a főhős nyugtalanságát, néha mosolyoghatunk rajta, és végén felébredhetünk ebből a rossz álomból. Nézzük meg az NLG HAJSZA című filmjét, amit iskolánk diákjai készítettek ebben a nehéz időszakban. A filmet Horváth Barbara és Schmitt Alexa rendezte:


https://www.youtube.com/watch?v=3mmbpIBxOus


Loblerné Enyedi Zsuzsanna

Támogasson minket!

Azon kedves támogatóink, akik szeretnék adójuk egy százalékával támogatni iskolánkat, az ehhez kapcsolódó nyilatkozatot ide kattintva tölthetik le.

Közelgő események

09 ápr

Évfolyamkirándulás (9. évf.)

szerda
10 ápr

Év végi vizsgák a levelező tagozat végzős évfolyama számára

csütörtök
17 - 27 ápr

Tavaszi szünet

csütörtök
30 ápr

Ballagás (a 12. évf. utolsó tanítási napja)

szerda
30 máj

Diáknap

péntek
21 jún
01 szept

Nyári szünet

szombat
Nem találtunk eseményt!

KRÉTA

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendeszer működéséről, használatáról ide kattintva tudhat meg többet.